Bakonyi Simon

Bakonyi Simon

Bakonyi Simon táncos és gyerekszínész. 4 éves kora óta táncol, fiatal kora ellenére több stílust is, mint például a klasszikus balett, musical tánc, modern tánc és amerikai sztepp komoly szinten elsajátított. Szólistaként először 3 éve a Pán Péter - a megtalált fiúk című produkcióban, Michael szerepében lépett fel, de szerepelt a Jézus Krisztus Szupersztárban és az Ének az esőben előadásokban is. Élete első főszerepe Billy Elliot címszerepe az Erkel Színházban.

Szerep

Tomi(Álomutazó) - A kissrác, aki folyton kilóg a sorból. A magányos hős, aki érzi, hogy a világgal, amelyben él, valami nagyon nem stimmel. Épp ezért hajlamos a legbensőbb érzéseit a vagányság álcája mögé rejteni. Olykor még egy kicsit pimasz is tud lenni, főleg, ha piszkálják. És persze ő is retteg a sötéttől, az árnyaktól és a szörnyektől, mint minden gyerek, még ha nem is vallja be magának. A kíváncsisága viszont mindig erősebbnek bizonyul a félelmeinél. Nem nyugszik, amíg fényt nem derít a rejtélyekre.

Kapcsolódó produkciók
  • Szereplő
    • Álomutazó
      Álomutazó
      2021
      A hazai sztárokat és ismerős slágereket felvonultató családi musical történetének középpontjában továbbra is arra a kérdésre keressük a választ, hogy miért álmodunk, mire valók az álmok és miért vannak a rossz álmok.

Nyomj Entert a kereséshez, vagy Esc-et a visszalépéshez!

By signing in, you agree to our terms and conditions and our privacy policy.

New membership are not allowed.

Elérhetőségeink

Tulipántündér Produkciós Non-profit Kft.
Levelezési cím: 1054 Budapest, Báthory utca 6 2/3
Telefonszám: +36 30 922 8194
E-mail: gabriella.illes@tulipantunder.hu