Orbán Tamás

Orbán Tamás

A mára 31 arany és 33 platinalemezes dalszövegíró első munkáját 1994-ben hallhatta a nagyközönség, ezt további közel 600 alkotás követte. Számos pop-rock produkcióban, gyereklemezen, valamint humoros szórakoztató produkcióban hangzottak el szövegei, legújabb szerzeményei a rádiós slágerlistákat is meghódítják. A szövegírás mellett nagy tapasztalata van a zenés, televíziós produkciókban is, hiszen több kiemelkedő nézettségű zenei showműsorban vett már részt zenei producerként. 1999-ben és 2002-ben is elnyerte a kereskedelmi rádiók szerkesztői által odaítélt Jakab Líra Díj első helyét. 2007-ben megkapta a II. Európai Arany Művész Díjat, 2008-ban pedig az év könnyűzenei szövegírójaként az Artisjus-díjat. 2002-ben az Universal Music, 2008-ban az EMI Music magyarországi hanglemezkiadó cégének művészeti vezetője.

Kapcsolódó produkciók
  • Dalszövegíró
    • A Játékkészítő
      A Játékkészítő
      2014
      A pop-show-musical fergeteges színházi sikere - két év alatt több mint 100 ezer gyerek és felnőtt nézővel - megmutatta, hogy tisztán hazai alapanyagból gyúrva létre lehet hozni olyan előadást, ami akár a Broadway színpadán is megállná a helyét.
    • Álomutazó
      Álomutazó
      2021
      A hazai sztárokat és ismerős slágereket felvonultató családi musical történetének középpontjában továbbra is arra a kérdésre keressük a választ, hogy miért álmodunk, mire valók az álmok és miért vannak a rossz álmok.

Nyomj Entert a kereséshez, vagy Esc-et a visszalépéshez!

By signing in, you agree to our terms and conditions and our privacy policy.

New membership are not allowed.

Elérhetőségeink

Tulipántündér Produkciós Non-profit Kft.
Levelezési cím: 1054 Budapest, Báthory utca 6 2/3
Telefonszám: +36 30 922 8194
E-mail: gabriella.illes@tulipantunder.hu