Életrajz
Korábban kereskedelmi vezető volt több nemzetközi médiavállalatnál: MTG, Chello Central Europe, AT Media.
10 éve dolgozik együtt Illés Gabriellával, közös produkciós irodájuk olyan nagyszabású szuperprodukciók, mint A Játékkészítő és az Álomutazó megvalósítását jegyzik, melyeket életét a saját alapötleteiket gondozva vezettek végig az országos sikerekig.
Továbbá utazó kiállítások importjával és élmények fejlesztésével foglalkoznak.
The Champion nevű utazó kiállításuk mellett év végén debütál Európa szerte legújabb saját fejlesztésű Mancs őrjárat kiállításuk.
György érdeklődése középpontjában a technológia fejlődése áll és az eddig hagyományos analóg iparágak, mint a kiállítások és musicalek, filmek világa mellett régóta keresi azokat a lehetőséget, ahol továbbra is történeteket mesélnek el, de már a digitális technológia segítségével, kihasználva az ebben rejlő exponenciális fejlődést.
Végül a választásuk a virtuális valóság alkalmazásra esett, amelynek felhasználásával létrehozták közel 2000 nm-en Közép-Európa legnagyobb virtuális valóság vidámparkját. Itt a nemzetközi vezető élmények mellett a saját fejlesztésű élményeik is megtalálhatóak, amelyeket a magyar piac mellett nemzetközileg is szeretnének értékesíteni múzeumok, science centerek igényeire szabva.
Fotóalbum
Kapcsolódó produkciók
- Producer
-
- Szent István Napi felvonulás2021Showműsorok látványvilágát idéző, különleges felvonulás színesítette Szent István napi, nemzeti ünnepünket. Monumentális díszletek, installációk és szobrok, valamint sztárfellépők részvételével megelevenedett Magyarország alapításának története.
- VarázsLiget20222021. december 10. és január 2. között VarázsLigetté változott a budapesti Vajdahunyad Vára előtti terület. Varázslatos programok - tündérfelvonulás, VarázsGömb, Tűzmadarak show, varázstánc – és számtalan karácsonyi finomság várta a gyerekeket.
- The Champion2017Első saját kiállításukat is megnyitottuk The Champion néven, amely újabb 60.000 látogatót vonzott mielőtt világkörüli útjára indítottuk.
- Gooól!2016Elhoztuk azt a páratlan sportrelikvia-kiállítást is, amely csak Magyarországon a legendás Aranycsapat emléktárgyaival is kiegészült.
- Gateway to Space2016Elhoztuk a Millenáris Parkba az űrkiállítást, így akkor először a magyar közönség is megnézhette a világ legnagyobb űr-gyűjteményét. Két hónap alatt újabb több mint 100 ezer látogatónak szerezhettünk ezzel örömöt.
- Future Park2018A Future Parkba Magyarországon soha nem látott, interaktív játékokat hoztunk, melyek összekötik a virtuális világot a valósággal, ahol életre kelnek a látogatók rajzai és érintésüktől megváltozik a világ.
- Avatar2019A világsikert aratott film alapján készült új, interaktív kiállítással mutattuk be a Na’vi-k csodavilágának lélegzetelállító környezetét, inspiráló kultúráját és különleges teremtményeit.
- The Art of Banksy: Without Limits2020A Godot Kortárs Művészeti Intézettel közösen Magyarországra hoztuk a tiktokzatos, világhírű graffiti-művész, Banksy munkásságát bemutató nemzetközi vándorkiállítást.
- VR Vidámpark2019Az Európában is egyedülálló VR Vidámparkban 2000 négyzetméteren, 3 szinten várjuk látogatóinkat, akik egy speciális felszerelés segítségével ismerhetnek meg különböző világokat.
- Toxikoma2021Herendi Gábor új filmje, a Toxikoma, Szabó Győző azonos című önéletrajzi írásán alapul, mely a két főhős, a drogos alfahím (Szabó Győző szerepében Molnár Áron) és az istent játszó pszichiáter (Csernus Imre szerepében Bányai Kelemen Barna) egymásnak feszüléséről és baráttá válásáról szól.
- A Játékkészítő2014A pop-show-musical fergeteges színházi sikere - két év alatt több mint 100 ezer gyerek és felnőtt nézővel - megmutatta, hogy tisztán hazai alapanyagból gyúrva létre lehet hozni olyan előadást, ami akár a Broadway színpadán is megállná a helyét.
- Álomutazó2021A hazai sztárokat és ismerős slágereket felvonultató családi musical történetének középpontjában továbbra is arra a kérdésre keressük a választ, hogy miért álmodunk, mire valók az álmok és miért vannak a rossz álmok.